A fülplasztika nemre és korra való tekintet nélkül elvégezhető

By Evi

Kénytelenek vagyunk a fülplasztika témakörében is ejteni néhány szót. Ennek pedig az az oka, hogy gyermekek és felnőttek életének egyaránt megkeserítője a túlzottan elálló vagy az átlagosnál nagyobb méretű fül. Ez a probléma azonban nemcsak esztétikai, de komoly lelki károkat is okozhat. Nem lehetséges tehát, hogy szó nélkül menjünk el mellette. Jó hírnek számít az,…

Melyik a legkorrektebb fülplasztika fórum?

By Evi

A fülplasztika fórum bejegyzései között olvasgatva bizonyára fel fog tűnni Önnek is, hogy ez az egyetlen plasztikai beavatkozás, melyet még a 18. életév betöltése előtt el lehet végeztetni. A fülek viszonylag hamar elnyerik végső alakjukat és formájukat, ez az oka annak, hogy sokan már az iskolába kerülés előtt elvégeztetik a plasztikai korrekciót. Sokan szenvednek attól,…

Már egészen fiatal korban elvégezhető a fülplasztika

By Evi

A fülplasztika nagy népszerűségnek örvend mind a két nem esetében. Olyan problémával állunk ugyanis szembe, mely szinte rejtegethetetlen. a nem megfelelő méretű vagy formájú fülek sok esetben már egészen kisgyermek korban a gúnyolódások céltáblájává teszik az embert. Az akkor szerzett gátlásokat pedig a felnőtt életben sem egyszerű levetkőzni. A fülplasztika segítségével azonban valóban korrigálni és…

Az Ars Corporisnál lévő fül plasztika arak igen kedvezőek

By Evi

Nem lehetnek túlzóak azok a fülplasztika arak, melyek az elképzelésekkel megegyező végeredményt és alacsony kockázatot jelentenek. Az elálló vagy nem megfelelő méretű fülkagyló megkeserítheti a mindennapokat. Ezt a plasztikai beavatkozást hölgyek és urak egyaránt választják. Sajnálatos módon már gyermekkorban is okozhat lelki sérüléseket az, ha valakit emiatt csúfolnak, tesznek nevetség tárgyává. A ful plasztika arak…

Minőségi fülplasztika

By Aniko

Az Ars Coproris Plasztikai Sebészetnél minőségi fülplasztikát kínálunk Önnek. Mi miatt merjük magunkat ajánlani, mi miatt mondjuk azt, hogy nálunk megéri megcsináltatni ezt a műtétet? Ennek elsődleges ok az a minőség, amit kínálunk. Győződjön meg róla a saját szemével! Tekintse meg referenciamunkáinkról készült fotóinkat! . (Ezeket a műtéti leírások mellett fogja megtalálni. A legtöbb helyen…