Mellnagyobbítás Budapest területén

By Aniko

A mellnagyobbítás Budapest területén egyre népszerűbb, egyre több klinika és plasztikai sebész kínálja szolgáltatásait. (Ennek a fő oka az, hogy a bő kereslet mindig megteremti a kínálatot is. Ezt a szolgáltatást is egyre többen igénylik, és nem csak a magyar lakosság, hanem külföldiek is gyakran keresik fel a magyar plasztikai sebészeket. A mellnagyobbítás Budapest területén található lehetőségei a nyugati turisták között is népszerűek. A fogászati turizmus mintájára kezd kialakulni a plasztikai sebészeti turizmus. Ennek két oka is van. Az egyik az, hogy a magyar orvosok nagyon jó, külföldön is elismerik a munkájukat. A másik pedig az, hogy jóval kedvezőbb árakon dolgoznak, mint nyugati kollégáik, akik akár a négyszeresét is elkérhetik egy  – egy beavatkozásért. Ezért a nyugati polgároknak még szállásköltséggel és utazással együtt is megéri, hogy plasztikai beavatkozásért Magyarországra jönnek.) Pár évtizede még csak hallomásból ismertük ezt a szolgáltatást, ma pedig már egyre másra nyílnak az ezzel foglalkozó rendelők. A bőséges kínálat megzavarhatja a leendő pácienst, hiszen nem egyszerű ekkora felhozatalból választani. A legszerencsésebb ebben a helyzetben, ha az illető hölgynek van ismerőse, aki már átesett emlőműtéten, és elégedett az eredménnyel. Ebben az esetben tud orvost ajánlani. Ha nincsen, akkor más módszer kell választani, hogy meghozzák a döntés. (Ami egy tényleg nagyon komoly választás, hiszen a páciens teste szépségét és egészségét bízza rá az orvosra. Egy elrontott műtétnek beláthatatlanok a következményei. Ezekből az egyik legkisebb probléma az, hogy a rekonstrukciós műtét gyakran többe kerül, mint az eredeti beavatkozás. További gond lehet az, hogy a páciens egy olyan testbe kényszerül, amit általában még annyira sem tud elviselni, mint az előzőt. Ez szorongáshoz, szociális fóbiához vezet. De akár az is megtörténhet, hogy a páciensnek egészségügyi problémákkal kell szemben néznie a műtét után.)

Mint minden kérdésben, a plasztikai sebész kiválasztásában is sokat tud segíteni az internet, a világhálón lehet információt szerezni arról, hogy melyikek a legjobb helyek a mellnagyobbítás Budapest területén található lehetőségei közül. Több fórum is létezik, amik kifejezetten a mellnagyobbítás témakörével foglalkoznak. Ezek az oldalak a következők:

Nők Lapja Café: Ez az évtizedek óta népszerű női magazin virtuális formája. Itt mindenről szó esik, ami érdekli a hölgyeket. Ezek között ott van a gyermeknevelés, a fogyókúra, a divat, inspiráló riportok és írások. Ezek a témák az oldal fórumon is megjelennek. A sok női téma között természetesen ott van a plasztikai sebészet is.

Hoxa.hu: Ez is egy szintén nő oldal, a mottója: „az életről, és egyéb jóságról”. Fórumán számtalan téma megvitatásra kerül, így a plasztikai sebészek, a plasztikai sebészet sem maradhat ki.

index.hu/forum: Ez a felület inkább a lőporos hangulatú politikai csatározásairól híres, de ezek között a komolyabb témájú fórumok között megtalálunk könnyedebb hangulatú beszélgetéseket. Ilyen egy – egy mellnagyobbítás fórum.

gyakorikerdesek.hu: Itt bárki felteheti kérdéseit, amit bárki megválaszolhat. Ennek a hátránya az, hogy nagyon sokan inkább viccelődni járnak fel az oldalra, így, ha itt teszi fel kérdéseit, akkor nem feltétlenül fog rá komoly válaszokat kapni.

Azonban azt mindig tartsa szem előtt, hogy a fórumozók nem szakemberek, ezért szakmai kérdésekkel inkább a klinikák honlapját keresse fel, vagy pedig kérdezzen meg egy orvost.

Milyen kérdésekre lehet választ kapni egy ilyen felületen? Igazából mindenre, amire egy műtét után érdeklődő hölgyet érdekel, és egy tapasztaltabb nő meg tud válaszolni. Nagyon fontos kérdés itt az orvos kiválasztása, aminek az oka főleg az, hogy a mellnagyobbítás Budapest területén található lehetőségei roppant szélesek, és nagyon sok jó klinika, plasztikai sebész van közöttük. Az operáló orvosok személye nagyon sok topiknak a témája, nem ritka, hogy egy- egy plasztikai sebésznek külön téma nyílik. Az ilyen beszélgetésekhez kétféle okból csatlakoznak a hölgyek. Az egyik ok, hogy már voltak az adott plasztikai sebésznél, és szeretnék élményeiket elmesélni. A motiváció vegyes, van, aki dicséri orvosát, van, aki leszólja, és inkább óva inti a többieket, hogy megkeressék a sebészt. Az sem ritka, ha ezeket a hölgyeket privát üzenetbe keresik fel, és megkérik, hogy meséljen még az adott sebészről, részletesen fejtse ki azt, hogy érdemes-e felkeresni őt, mire számíthatnak, ha ott választják a mellnagyobbítás Budapest területén található rengeteg lehetősége közül.

Ilyen információt máshol is meg lehet szerezni, ez pedig a mellplasztikával foglalkozó blogok. Ezek az internetes naplók részletesen bemutatják egy – egy mellnagyobbító műtétet a páciens szemszögéből. A blogok egyik főszereplője mindig az operáló orvos, talán nincsen is olyan internetes mellnagyobbítással foglalkozó napló, ahol a szerző ne mesélne részletesen a sebészről. Itt is nagyon sokat meg lehet az operáló orvosokról tudni, segít választani abban, hogy ki a legjobb döntés a mellplasztika Budapest területén található remek lehetőségei közül.

Az neten található információkat érdemes leellenőrizni, hiszen a legjobb az, ha a saját szemünkkel győződünk meg arról, hogy az adott orvos tényleg olyan jó-e, mint ahogy mondják. Szerencsére már minden klinikának és plasztikai sebésznek van honlapja, ahol megtalálhatóak az adott orvos vagy orvosok referenciamunkáiról készült fotók. Ezek a képek pontosan megmutatják azt, hogy az adott sebész mennyire ügyes kezű, milyen az esztétikai érzéke. (Igen, ezt prezentálják se többet, se kevesebbet. Ugyanis amikor ezeket a fotókat nézegeti, akkor nem feledkezzen meg arról, hogy ez nem egy katalógus, Önnek soha nem lesznek pontosan olyan mellei, mint a képen látható hölgynek. Ennek az oka az, hogy a műtét végeredményét mindig befolyásolja a páciens testének egyedi jellemzői is. Egy adott méretű implantátum lehet, hogy remekül áll valakinek, de egy másik hölgyön már nem fog ugyanúgy mutatni, hiszen nagy valószínűséggel más a mellkasuk mérete, esetleg a magasságuk is.)

Ezek a fotók mindig több szemszögből is megmutatják az emlőket, a műtét előtt és után is, hiszen így lehet rajtuk észrevenni a legfontosabbat, a változást, hogy miből mi lesz.

Ezek a fotók nemcsak abban tudnak segíteni, hogy kit érdemes választani a mellnagyobbítás Budapest területén található számos nagyszerű lehetőségei közül, hanem abban is, hogy egyáltalán érdemes-e belevágni a műtétbe. (Ez egy fontos kérdés, hiszen egy ilyen komoly döntést nem egy esetben több éves tanakodás előz meg, mire a páciens rászánja magát az operációra.) Azt sem egyszerű megválaszolni, hogy milyen töltőanyagot szeretne a páciens. Jelenleg Magyarországon háromféle lehetőség van, folyékony szilikon zselével vagy fiziológiás sóoldattal töltött implantátumok és a saját zsír. A fotók azt is megmutatják, hogy melyikkel milyen eredményt lehet elérni. Ezek is fontos dolgok, amiket mindenképpen meg kell válaszolnia a páciensnek, még azon kívül, hogy kit válaszon a mellnagyobbítás Budapest területén található lehetőségei közül.