Egyéb beavatkozások

SZEMÖLDÖKPLASZTIKA

Mikor?

Az idő múlásával szervezetünk szöveteinek, így leginkább bőrünknek a rugalmassága csökken, amely az arc struktúráján is bekövetkezik. Ennek részeként a szemöldök a szemrés felső határa alá kerül, amely önmagában is öregedő megjelenést kölcsönöz az arcnak, esetleg a felső szemhéj területén is többletet, annak megereszkedését idézheti elő. Ezért a felső szemhéj plasztikát megelőzően a szemöldök vagy homlok plasztikát kell elvégezni.

A műtétről

Mint már említettem, első lépésben a homlok emelése jön szóba, mert ez a szemöldök és a felső szemhéjak megereszkedésén egyaránt tud segíteni. Amennyiben nem szeretnénk ilyen kiterjesztett beavatkozáson átesni, akkor manapság azt a módszert alkalmazzuk, hogy a homlokon, a hajhatáron és a szemöldökök felső határán ejtett kis bőrmetszésekből kis bőralatti alagutat készítünk, amelyen keresztül fonalat, fonalakat vezetünk be, és azok rögzítésével és húzásával érjük el a szemöldökök kellő mértékű emelését. A beavatkozás helyi érzéstelenítésben elvégezhető és kb. 30-60 percet igényel.

Lehetséges szövődmények

A szemöldökök aszimmetriája,sebfertőzés, sebszétválás.

FELKAR-, COMB-, FENÉKPLASZTIKA

Mikor?

Nagymérvű fogyás vagy az idő múlásával a szövetekben bekövetkező rugalmasság csökkenés, esetleg egyéni adottság következtében bőrfeleslegek alakulhatnak ki, csakúgy, mint ahogyan test szerte: a felkar területén szárnyszerűen lógó, a fenék alsó ívelt redőjére rálógó és leginkább a comb belső, de esetenként körkörösen az egészére kiterjedően. A zsírleszívás már ezekben az esetekben nem jöhet szóba, hiszen a bőr rugalmasságát már olymértékben elveszítette, hogy zsugorodása nem következik be. A ritkán alkalmazott műtéti kezelés előtt nagyon fontos a fölösleg meghatározása álló természetes testtartásban, és annak kijelölése a bőrön. Lehetőleg olyan metszésvezetést kell alkalmazni, ami a legkevésbé látványos helyen, pl. redőben húzódik.

A műtétről

A beavatkozásokat helyi- vagy vezetéses érzéstelenítésben vagy altatásban végezzük, időtartama 60-150 perc lehet.
Felkarpalsztika során a kar belső felszínén, a hónaljárokhoz közel, akár redőben is harántmetszést ejtünk, majd a felpreparált felkari bőrt a hónaljárok irányába meghúzva a fölösleget eltávolítjuk. Ennek során a teljes fölösleg nem kerül eltávolításra, de ezzel az emeléssel a bőr kellőképpen megfeszül. A seb, majd a kialakuló heg így kevésbé látható helyen marad vissza. Előfordul olyan eset, amikor a fölösleg olyan sok, hogy ezzel a technikával nem tudjuk a kívánt eredményt elérni, így a felkar belső felszínén ejtett hosszirányú metszéssel is ki kell egészíteni az előzőt.
Combplasztikánál azonos módszert alkalmazunk: a comb belső felszínén a combhajlatban ejtünk metszést, majd a comb bőrét szélesen felpreparáljuk az izmokról. Ezután a bőrt megfeszítve a fölösleget kimetsszük, megemelve a comb belső felszínén a bőrt. Ebben az esetben is aránylag rejtett helyen fog húzódni a műtét utáni heg, de túl nagy fölösleg esetén szükség lehet a comb belső felszínén függőlegesen ejtett kiegészítő metszésre.
Fenékplasztika alkalmával a pácienst hason fekvő testhelyzetben operáljuk. A műtét előtti kijelölt fölösleg kimetszését lehetőleg úgy végezzük el, hogy annak alsó határa a far redőjébe essen, és a kialakuló heg a fehérnemű takarásába kerüljön.

A műtét után

A felkaron, combon végzett műtét után azonnal kompressziós ruha, nadrág felhelyezése történik. A műtét után fájdalmak általános fájdalomcsillapítóval megszűntethetők. Fizikai kímélet javasolt, a végtagok természetes mozgása kivitelezhető, a kar fokozott emelése, az alsó végtagok túlzott terpesztése és csípőben emelése, fenékplasztika esetén az ülés kerülendő. A hajlatokba kerülő sebek gyógyulása hajlama rosszabb, mivel ezeken a területeken a bőr verejtékezése fokozott, amely a sebet áztathatja, gyógyulását lassíthatja.
A kompressziós ruhák viselete 4 hétig javasolt. Varratátvágás a műtét után 1 héttel, varratszedés azután 2 héttel történik. A sebet víz ezután általában már érheti. Fizikai terhelés fokozatosan 5-6 hét után kezdhető meg.

Lehetséges szövődmények

Bevérzés, vérömleny, sebfertőzés, sebszétválás, bőrelhalás, trombózis, embólia, kóros hegképződés.

FENÉK, VÁDLI ÉS FÉRFI MELLIZOM IMPLANTÁTUM BEÜLTETÉSE

Mikor?

Implantátum beültetést növelés, formálás céljából leggyakrabban a mellek esetében alkalmazunk, de van még olyan testrész, amelynek méretbeli és formai eltérései zavaróak lehetnek. A formátlan, vékony „pipaszár” lábak, a kicsi „lapos” fenék változtatást igényelnek. Férfiaknál is előfordulhat olyan igény, amikor a gyenge, fejletlen mellizom tömegének növelését kérik a férfiasabb, erőteljesebb megjelenés elérése érdekében.

 

A műtétről

noi-fenekFenék implantátum beültetésénél a két farpofa felső találkozásánál a középvonal mellett ejtett bőrmetszésen keresztül helyezzük be a nagy farizom rostjai közé szétválasztva azokat. Az üregben egy lyuggatott műanyagcsövet (draint) hagyunk, mely elvezeti az első 24 órában termelődő sebváladékot, hogy az implantátum körül folyadékgyülem ne alakuljon ki. A műtét után azonnal rögzítő kompressziós fehérneműt helyezünk fel.
A vádli implntátumot a térdhajlat alatt ejtett kis metszésből ültetjük be a lábszárizmot körbevevő kötőszövetes lemez alá. Az implantátumok csepp vagy orsó alakúak lehetnek, szilikongél töltettel. A műtét után a lábszárra rugalmas pólyát, majd kompressziós harisnyát helyezünk fel.
A nagy mellizmot növelő implantátumot a mellnagyobbításnál részletes tárgyalt módon helyezzük be a mell alatt képzett kis bőrmetszésen keresztül a nagy mellizom alá. Ezután kompressziós mellényt helyezünk fel. A műtétek altatásban történnek, és 60-100 percet vehetnek igénybe.

A műtét után

Az operáció utáni fájdalmak általános fájdalomcsillapítóval megszüntethetők. A fizikai terhelés kerülendő, és csak a műtét után 4-5 héttel kezdhető meg, fokozatosan. A járás a műtét másnapján megengedett, a fenék implantátum estében az ülés nem javasolt. Varratátvágás a műtét után egy héttel történik, majd egy héttel később a varratokat eltávolítjuk. A kompressziós ruhák viselése 4 hétig ajánlott. A sebet víz a varratszedés után érheti.

Lehetséges szövődmények

Bevérzés, vérömleny, sebfertőzés, sebszétválás, bőrelhalás, trombózis, embólia, kóros hegképződés.

HEGKORREKCIÓK

Mikor?

A bőr sérülése, folytonosságának megszakadása (baleset, égés, műtét) után a seb gyógyulásának eredményeként heg alakul ki. Sérülés, égés stb. után, ahol akár szövetelhalás, szövethiány, fertőzés is kialakulhat, a heg várhatóan vaskosabb, látványosabb lehet. Műtéti sebek szövődmény mentes gyógyulását követően vékony, vonalas, alig látható heg kialakulása várható, de ebben az esetben is előfordulhat, hogy esztétikailag nem kívánatos túltengéses vagy keloidos formája alakul ki. Ez utóbbi speciális hegkezelési módokat igényelhet.

A kezelésről, műtétről

A test egyes bőrterületeit különböző típusú bőr borítja, és a test mozgásaiból fakadóan a sebeket más ingerek érik. A mozgó, feszes bőrfelszíneken (pl. hát) a hegek leggyakrabban kiszélesednek. Ha ezeket kell kimetszeni, a seb egyesítését speciális tehermentesítő varratokkal végezzük. A beavatkozás általában érzéstelenítésben történik, ambuláns beavatkozás. Időtartama 10-60 perc között lehet.
Az izületek fölött rossz irányban elhelyezkedő, vaskos, az ízület mozgását akadályozó túltengő heg kimetszése és a seb összevarrása nem elegendő, itt speciális lebenytecnhikák (pl. Z plasztika) alkalmazásával lehet elkerülni a heg ismételt zsugorodását. Égési sérülés után nagyobb kiterjedésű, szintén vaskos, zsugorító hegek alakulhatnak ki, amelyek kezelésére több műtéti lehetőség is adódik. Egyik módszer az, amikor a heg egy részletét kimetsszük úgy, hogy nagy feszülés a sebben ne alakuljon ki, majd ezt néhány hetente megismételve fokozatosan távolítjuk el a nagy kiterjedésű heget. A másik lehetőség az, amikor a heg környezetébe, mellé az ép bőr alá úgynevezett szövettágítót ültetünk be, amivel az ép bőrt olyannyira tágítjuk ki, hogy heg kimetszése után kialakuló nagy bőrhiányt a kitágított bőrrel fedni tudjuk. Ez is hosszabb időt vehet igénybe a tágítás folyamata miatt.

A műtét után

A műtét utáni fájdalmak általános fájdalomcsillapítóval megszüntethetők. Az operált terület pihentetése, fizikai kímélet javasolt. A műtét után egy héttel varratátvágást vagy ritkítást végzünk, majd ezután egy héttel a varratokat eltávolítjuk. A sebet ezután már víz érheti. Az operált területtől függően a fizikai terhelés 4-8 hét után kezdhető meg.

Lehetséges szövődmények

Vérömleny, bevérzés, savós sebfertőzés, sebszétválás, bőrelhalás, lebenyelhalás bőrelszíneződés, kóros hegképződés.

MELL IMPLANTÁTUM KÖRÜLI TOKZSUGORODÁSÁNAK MŰTÉTI KEZELÉSE

Mikor?

A mell nagyobbításának egyik késői szövődménye lehet a beültetett implantátum körül kialakuló tok megvastagodásából fakadó zsugorodás (capsularis contractura), amelynek több fokozata ismert. A kötőszövetes tok fokozatos összehúzódása következtében a mell deformálódik, megkeményedik, sőt még szubjektív panaszok is kialakulhatnak. Ennek oka sokrétű lehet. Az utóbbi 10-15 évben alkalmazott texturált (finoman bársonyos, érdes) felszínű implantátumok használata óta a szövődmény előfordulási gyakorisága lecsökkent az ezt megelőzően egyedüliként használt sima felszínű implantátumok alkalmazásakor tapasztalt magasabb előfordulási arányhoz képest. Azonban még kialakulásának gondos megelőzése ellenére is számolnunk kell vele.

A műtétről

Az operációt altatásban végezzük. A tok üregének megnyitása után az implantátumot kiemeljük, majd ezután vagy a tok falának több helyen történő bemetszésével (capsulotomia) lazítunk annak feszességén, vagy a tok teljes eltávolításával (capsulotomia) szüntetjük meg a zsugorodást. Tapasztalatok szerint az előbbi esetében az ismételt zsugorodás kialakulásának esélye nagyobb, így a tok teljes eltávolítása adhat nagyobb esélyt a kiújulás megelőzésére. A fenti lehetőségeken kívül az a megoldás is alkalmazható, hogy pl. az izom alá behelyezett implantátumot áthelyezzük mirigy alá vagy fordítva.
Az implantátum megválasztása is megoldás lehet. Sima felszínű implantátumot célszerű texturált felszínűre cserélni, arról nem is beszélve, ha az implantátum sérült, akkor annak cseréje is szükségessé válhat. A műtét a technikától függően 80-120 percig tarthat.

A műtét után

A műtét után azonnal felhelyezett melltartót és pozícionáló pántot négy hétig javasolt hordani. A fájdalmak általános fájdalomcsillapítóval mérsékelhetőek, megszüntethetőek. Javasolt a fizikai kímélet, pihenés. Nem megterhelő munka egy hét után már végezhető. Nagyobb fizikai terhelés 5-6 hét után kezdhető meg fokozatosan. A varratokat az operáció után két héttel távolítjuk el, ezután a sebet már víz érheti.

Lehetséges szövődmények

Utóvérzés, bevérzés, sebfertőzés, sebszétválás, bőrelhalás, mell deformitás, kóros hegek kialakulása, TOKZSUGORODÁS!!!

BŐRELVÁLTOZÁSOK ELTÁVOLÍTÁSA

Mikor?

A bőrön számos elváltozás alakulhat ki, amelyek eltávolítása vagy esztétikai, vagy egészségügyi szempontból válhat szükségessé. Az elváltozások jellegét lehetőleg minden esetben bőrgyógyásznak kell meghatározni, és sebészi eltávolításukat javasolni. Természetesen a bőrgyógyászok is foglalkoznak ezek kezelésével, de vannak olyan esetek, amikor plasztikai sebész segítségét kérik. Ez utóbbira akkor kerülhet sor, ha a plasztikai sebész szakértelme kell az elváltozás elhelyezkedése (pl. arc, kéz stb.) vagy mérete miatt, hogy az adott területen torzulás ne jöjjön létre. Egyszerű kimetszés esetén is nagyon fontos a metszésvezetés iránya, a szövetkímélő technika és speciális varrattechnika alkalmazása a legkevésbé látható heg kialakulása érdekében.

A műtétről

A beavatkozást általában helyi érzéstelenítésben végezzük. Az érzéstelenítő oldatot a bőrbe és a bőr alá fecskendezzük, majd az elváltozást a jellegének, elhelyezkedésének, méretének megfelelően eltávolítjuk. A sebet akár több rétegben vezetett varratsorokkal zárjuk. Az elváltozás nagyságától, az alkalmazott műtéti technikától függően a beavatkozás néhány perctől 50-60 percig is tarthat. A sebre tehermentesítő ragasztócsíkokat és fedőkötést helyezünk.

A műtét után

Az operált testrésztől függően annak pihentetése, kímélet javasolt, a sebet víz egy-két hétig nem érheti. A varratokat legkorábban egy héttel a műtét után, de leginkább azután két héttel távolítjuk el, a testrésztől, a kimetszés méretétől függően. A varratszedés után a seb további zavartalan gyógyulása, az esztétikailag leginkább elfogadott heg kialakulása érdekében a pihentetés folytatása és sebkezelési módszer alkalmazása javasolt. Az intenzív fizikai terhelést 4-6 hét után lehet megkezdeni.

Lehetséges szövődmények

Vérömleny, bevérzés, savós folyadékgyülem kialakulása, sebfertőzés, sebszétválás, kóros hegképződés.

EMLŐ HELYREÁLLÍTÁS

Mikor?

Az emlőrák kialakulásának gyakorisága növekvő tendenciát mutat világszerte. A betegség komplex kezelésének része a sebészi. Ennek során a mell részleges, vagy teljes eltávolítása történik, ami a hölgyek számára nagy lelki megrázkódtatást jelent. A részlegesen, vagy teljesen elvesztett szerv helyreállítása ezt a fizikai és lelki terhet enyhítheti, vagy megszüntetheti.

A műtétről

Több lehetőség is rendelkezésünkre áll. Alapvetően két módszert alkalmazunk. Az egyik az ,amikor az onkológiai műtét során eltávolított mell helyén a mellkas bőre alá úgynevezett szövettágítót ültetünk be, a bőrt fokozatosan megfelelő méretre feltágítva – ami 6-8 hetet is igénybe vehet – a szövettágítót végleges mellimplantátumra cseréljük ki. Ez a végeredményt illetően hosszabb időt vesz igénybe, és két lépcsőben végezzük el, bár már van olyan implantátum amely egyben szövettágító is és evvel már egy lépésben is kivitelezhet és a szervezetet kevésbé terheli meg.
A másik módszer az amikor a szervezet saját szöveteit használjuk fel az mell képzésére. Ez csak abban az esetben kivitelezhető, hogy azon a területen, ahonnan a saját szövetet vesszük ( alhas, esetleg hát) megfelelő mennyiségű zsír áll rendelkezésre egy teljes emlő létrehozására.
Ennél a technikánál lebenyeket képezünk és a felhasználásra szánt bőr-zsír szövetet ellátó eret-ideget tartalmazó nyél segítségével, vagy szabadon átültetve a kiserek közötti kapcsolat létrehozásával a keringés biztosításával állítjuk helyre a mellet. Ezek hosszabb és a szervezetet megterhelőbb műtétek, de megjelenését, állagát tekintve legjobban hasonlítanak az eredeti mellre.
Amennyiben megfelelő mennyiségű saját szövet nem áll rendelkezésre akkor a fenti két technika kombinációját is lehet alkalmazni a lágyrészpótlás alá implantátumot ültetünk a mell dombjának kialakítására.
A műtéteket altatásban végezzük, amelyek 1-12 órát is igénybe vehetnek.

A műtét után

A műtéti típustól függően rövidebb-hosszabb fizikai kímélet szükséges

Plasztikai sebész