Bemutatkozás

Rusz Zoltán Plasztikai sebészAz orvosi hivatást a családi tradíciók folytatásaként választottam. Az egyetemi diploma kézhezvétele után pályámat a Budapesti Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinikáján kezdtem meg, ahol kitűnő szakemberek segítségével tanulhattam meg a szakma szerteágazó és színes palettáját, és a hivatás iránt tanúsított alázatot és fegyelmet. A plasztikai sebészet fortélyait is hasonlóan neves intézetben a Magyar Honvédség Központi Katonai Kórházában kiváló orvosok mellett sajátíthattam el.

A plasztika sebészeti szakvizsga megszerzése után speciálisan a mell betegségeinek kezelésével folytattam munkámat a Schöpf-Merei Ágost Kórház emlősebészeti részlegének létrehozásával és annak vezetőjeként. A gyógyító tevékenységem kiemelt részét a mell rosszindulatú daganatainak onkológiai, onkoplasztikai és helyreállító műtétei alkották, az esztétikai plasztikai sebészeti beavatkozások mellett.

Az itt szerzett több éves szakmai tapasztalatom alapján állíthatom, hogy a test, a forma helyreállítása nagyon fontos gyógyító szerepet tölt be a lelki egyensúly kialakításán keresztül az egészséges személyiség megjelenésében. 2007-től magán esztétikai plasztikai sebészként végzem “gyógyító” munkámat, segítve a szépülni vágyó hölgyeket és urakat.

Szakmai önéletrajz

Diploma:

Semmelweis Orvostudományi Egyetem,1990.

Szakvizsgák:

Általános sebészet 1994
Plasztikai sebészet 1999

Szakmai tanfolyamok, továbbképzések:

– Laparoscopos tanfolyam 1993, Budapest
– Gastroenterologiai továbbképzés 1994, Amsterdam, Rotterdam, Zwolle
– Kézsebészeti, Gyereksebészeti, Fül-orr-gégészeti tanfolyam 1998, Budapest
– II International Course Advances in Plastic and Aesthetic Surgery 2000, Barcelona
– Reconstructive and Aesthetic Breast Surgery Symposium 2002, Budapest
– Breast Cancer: Oncologic an Reconstructive Surgery 2002, Duesseldorf
– Szakmai gyakorlat 2003 Stockholm, Akademikliniken
– Plastic and Reconstructive Surgery of the Breast 2003, Milano
– International Breast Surgery Course 2004, Visegrád
– ISAPS Nordic Light Course 2005, Stockholm
– III International Matrix Course 2005, Stockholm
– Mikrosebészeti tanfolyam és vizsga 2005, Debrecen
– ISAPS 2nd International Eurasian Easthetic Course 2010 Istambul
– I. Central European Confidence Meeting on Face and Breast Surgery 2010 Szeged
– ISAPS Course 2011 Timisoara
– 10th Anti-Aging Medicine World Congress & Medispa 2012 Monte Carlo, France
– VI. International Forum on Plastic Surgery  2013. Budapest
– Az Emlőrák Korszerű Kezelése 2014. Budapest
– Plastic Surgery at the Red Sea ISAPS Course 2015 március Eilat, Israel
– VII. International Forum on Plastic Surgery 2015 szetember Szeged
– Magyar Szenológiai Társaság Tudományos Fóruma 2016. április Mátraháza
– III. Emlőrák Konszenzus Konferencia 2016. május Kecskemét

Munkahelyek:

– Semmelweis Orvostudományi Egyetem I.sz. Sebészeti Klinika 1990-1999.
– Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ Kht. 1999-2007.
– Magánorvos 1999-.
– Uzsoki utcai korház 2014-.

Tagságok:

– Magyar Sebész Társaság
– Magyar Plasztikai, Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság
– Magyar Szenológiai Társaság
– Magyar Sebkezelő Társaság
– International Confederation for Plastic Reconstructive & Aesthetic Surgery

Nyelvtudás:

angol

Plasztikai sebész

logo

Készüljön egészségesen a télre! Minden esztétikai műtét után Kiwisun bioszolárium bérletet kap ajándékba!
logo